Elmondanád, hogy mikor és hogyan ismerted meg Jáki Szaniszló munkásságát?
Jáki Szaniszló munkásságával először az ELTE fizikus hallgatójaként találkoztam a kilencvenes évek elején. Ekkor kezdtek megjelenni a magyarra fordított művei, melyek felkeltették az érdeklődésemet. Ráadásul nem csupán könyveken keresztül ismertem meg a gondolatait, hanem személyesen is hallottam előadni, ami még közvetlenebbé tette a vele való szellemi találkozás élményét.
Később, amikor már ferencesként és teológus hallgatóként folytattam tanulmányaimat – különösen a római Pápai Gergely Egyetemen (PUG) –, még inspirálóbbá vált számomra Jáki interdiszciplináris problémakezelése. A fizika és a filozófia, a természettudomány és a teológia közötti határterületek mindig is foglalkoztattak: hogyan lehet a keresztény gondolkodás integráns része a tudomány fejlődésének? Milyen világnézeti előfeltevések nélkülözhetetlenek a modern tudományos kutatás számára?
A következő fontos állomás 2006 körül volt, amikor tanulmányi ösztöndíjas papként ingáztam a New York-i ferences otthonom és a Washingtoni Katolikus Egyetem között. Természetes módon vetődött fel a gondolat, hogy felvegyem a személyes kapcsolatot Jáki Szaniszlóval, aki félúton, Princeton közelében írt és dolgozott. Ebben az életszakaszomban már nem pusztán olvasóként, hanem tanárként és kutatóként is megérintett Jáki életműve és személye, még ha itt-ott kritikusan is viszonyultam hozzá.
Végül tanári pályafutásom utóbbi évtizedében ismét új perspektívából találkoztam Jáki örökségének maradandó értékével. Láttam, ahogyan diákjaim felfedezik a maguk számára, akár az én ajánlásom révén, akár egyéb tananyagok összefüggésében. Jáki tehát nem egy lezárt, történeti alak számomra, hanem egy olyan gondolkodó, aki több évtizeden át vissza-visszatérő módon provokált vagy inspirált. Először olvasóként, aztán teológusként, majd személyes találkozások révén, végül pedig tanárként, aki látja, hogyan találkozik vele az újabb generáció.
Mit emelnél ki Jáki Szaniszló munkásságából, amit nagyon aktuálisnak tartasz a mai világban?
A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat óta egyre tudatosabban igyekszik figyelemmel kísérni a modern természettudomány és a keresztény hit (teológia) közötti szinergikus kapcsolatot, de ennek az erőfeszítésnek az eredményei még mindig nem mentek át kellőképpen a lelkipásztori gyakorlatba. A természettudományos-műszaki területen dolgozó keresztények számára a hit és a szakmai gondolkodás „tudathasadásának” feloldása gyakran nehezen megvalósítható, magányos feladat marad, amelyben az egyház magára hagyja az érintetteket: miközben szakmájukban a racionalitás és az empirikus kutatás elveit követik, spirituális életükben egy egészen más nyelvezetben és gondolkodásmódban mozognak. A szememben Jáki Szaniszló kiemelkedő érdeme, hogy ezt a problémát felismerte, és programadó módon felvetette.
A természettudomány és a teológia kulturális doménjei nem pusztán „összehangolhatóak”, hanem mély, szinergikus kapcsolatban állnak egymással. Jáki egyik legismertebb tézise szerint a modern természettudomány nem a semmiből született meg, hanem a kereszténység biztosította azt a filozófiai miliőt, amelyben a tudomány képes volt intézményes formában kibontakozni. Ez a szerves leszármazási kapcsolat újból tudatosítandó ma, amikor a tudományt sokan vulgár-szcienticista módon önmegalapozónak, értéksemlegesnek tekintik. Jáki szerint a tudományos módszer működéséhez szükséges alapvető elvek – a természeti világ elképesztő mértékű törvényekbe foglalhatósága, megismerhetősége és racionalitása – nem evidenciák, hanem a keresztény eszmeiségből fakadó gondolati struktúrák, amelyek nélkül a modern természettudomány nem jöhetett volna létre.
A magyar-amerikai bencés tudós azonban meglátásait egy olyan sajátos stílusban képviselte, amely eltért más, hasonló területen dolgozó gondolkodók megközelítéseitől. A szintén Templeton-díjas lengyel fizikus-teológus paphoz, Michał Hellerhez képest Jáki gondolkodása és kommunikációs stílusa például karakteresen apologetikus jegyeket mutat, ami nem vált mindig előnyére. Heller finom, filozofikus érveléssel, dialóguskészséggel építette fel hasonlóan mély gondolatait, ami különösen alkalmas arra, hogy a szekuláris akadémiai világ szereplői számára is befogadható módon mutassa be a hit és a tudomány kapcsolatát. Jáki ezzel szemben élesebb, konfrontatívabb módon érvelt, és határozottabban lépett fel a tudományt ideologikusan kezelő narratívák ellen. Míg Heller párbeszédet kezdeményezett, Jáki inkább figyelemfelkeltő intellektuális állásfoglalásokat tett. Ebből fakadóan különböző célcsoportokat szólítottak meg sikeresen: míg Heller segített egy szélesebb tudományos közegnek megérteni a hit és a tudomány közötti finom összefüggéseket, Jáki világosan kimondott, alapvető igazságokat képviselt azok számára, akiknek magasabban van az ingerküszöbe.
Meglátásom szerint Jákit legalább öt olyan kérdés foglalkoztatta különösen, amelyek ma is megérdemlik a figyelmünket, és amely területeken a bencés tudós jelentős akadémiai eredményeket hagyott maga után:
- A tudomány filozófiai alapjai és a világnézet jelentősége – A tudományos gondolkodás milyen előfeltevésekre épül, és miért nem tud világnézetileg semleges maradni?
- A kereszténység és a modern tudomány születése – Miért éppen a keresztény kultúrkörben jött létre az intézményes természettudomány, míg más fejlett civilizációkban nem?
- A modern fizika és a transzcendencia kapcsolata – A fizikai világ törvényszerűségei utalnak-e egy magasabb rendű rendezettségre?
- A mesterséges intelligencia keresztény antropológiai korlátai – Az emberi gondolkodás algoritmikus vagy van egy mélyebb, nem redukálható dimenziója is?
- Az emberi lélek fogalma és a test-lélek egységének kérdése – A tudomány képes-e teljes körű magyarázatot adni az emberi tudatosságra és az erkölcsi felelősségre?
Ezek a kérdések nem csupán akadémiai problémák, hanem mélyen meghatározzák azt is, hogy miként gondolkodunk az ember küldetéséről, a tudományos megismerésről és végső soron a valóság természetéről. Jáki érdeme főleg abban állt, hogy ezeket a kérdéseket élesen felvetette, és provokatív válaszaival megkerülhetetlenné tette, amely határozottság sokak számára ma is inspiráló lehet.
Szerinted mi az oka annak, hogy Jáki Szaniszló ma újra felfedezésre került?
Jáki irodalmi hagyatékának aktualitása abban rejlik, hogy ma is érvényes dilemmákat fogalmazott meg az általa vizsgált interdiszciplináris területen. A jelek szerint megvan az igény olyan gondolkodókra, akik nemcsak az akadémiai világ közegében, hanem a szélesebb közönség számára is követhető módon világítanak rá a hit és a tudomány szinergiájára. Miközben a technológiai fejlődés egyre inkább formálja az emberi önértelmezést – gondoljunk akár a mesterséges intelligencia vagy a transzhumanizmus témáira –, újra a figyelem fókuszába kerülnek a legalapvetőbb antropológiai kérdések. Jáki Chestertonon iskolázott beszédstílusa sokak számára felszabadítóan hat: nem elég, ha a tudomány „megy a maga útján”, el kell számolnia azzal, hogy milyen filozófiai talajon áll, és milyen emberképet erősít vagy kérdőjelez meg.
Hogyan kapcsolódik a kutatási területed Jáki Szaniszló munkásságához?
Szakmai érdeklődésem középpontjában a keresztény identitás „logikájának” kutatása áll – ezt a megfogalmazást különösen szeretem, mert egyszerre utal a Logosz biblikus hagyományára és arra az átfogó teológiai vízióra, amely a keresztény gondolkodás fejlődését máig meghatározza. Ez a kutatási irány az ismeretelmélet, a teológiai metodológia és a tudományelmélet klasszikus kérdéseit is érinti, így természetes módon hozott kapcsolatba Jáki Szaniszló munkásságával.
Jáki életműve több szálon is mélyen belegyökerezik ebbe a gondolkodási térbe. Az ő vizsgálódásai, különösen a tudomány és a teológia közötti párbeszéd lehetőségeiről, nem csupán történeti szempontból jelentősek, hanem ismeretelméleti perspektívából is érdekesek. Például a vallási megismerési folyamatok kérdése ma különösen izgalmas fénytörésbe kerül a mesterséges intelligencia eszközök fejlődésével, hiszen egyre inkább foglalkoznunk kell azzal, hogyan állítja új kontextusba a digitális világ az emberi megismerésről, az intuícióról és a transzcendentális tapasztalatszerzésről alkotott hagyományos elképzeléseinket.
De nemcsak az új technológiai kihívások miatt válik aktuálissá Jáki szemlélete. Olyan klasszikusnak számító, de máig nyitott kérdések, mint a természettudomány és a teológia közötti párbeszéd is megvizsgálható új megközelítésekkel. Egy ELTE-s szabadon választható kurzusunkhoz készült tankönyvünkben – Apóriák: természettudomány és teológia párbeszédben (L’Harmattan – Sapientia, 2018) – szerzőtársammal, Mészáros Lukács biológussal, épp ezt a párbeszédet igyekeztünk új ismeretelméleti alapokra helyezni.
Jáki tehát nemcsak inspirációt jelent, hanem egy olyan természettudományos-teológiai hagyományt képvisel, amelyet a mai intellektuális kihívások fényében érdemes számontartanunk. Amikor keressük a dialogikus-kritikus viszonyulást az ő örökségéhez, az – tapasztalatom szerint – kifejezetten segíti a jelenben való tájékozódásunkat.
Bagyinszki Péter Ágoston ferences szerzetespap, teológus. Fizikusi tanulmányokat folytatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, teológusi MA fokozatot szerzett Szegeden, majd 1998–2001 között posztgraduális ösztöndíjjal Rómában végzett további szakirányú tanulmányokat a Pápai Gergely Egyetemen. 2001-től folyamatosan tanít a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, illetve óraadó további négy magyarországi egyetemen. Mészáros Lukács biológussal például kétévente szabadon választható, a hallgatók intenzív érdeklődésével kísért kurzusokat vezet „Apóriák” címmel természettudomány és teológia határkérdéseiről az ELTÉ-n. E kurzusokból nőtt ki egy 2018-ban, azonos címmel megjelent tankönyv, amely az érdeklődésre való tekintettel 2025-től eBook formában is elérhető. Az Acta Pintériana szakfolyóirat szerkesztője, amely folyóirat fő profiljához tartozik a tudomány és a hit viszonyát érintő tanulmányok bemutatása. Itt és más folyóiratokban mintegy tucatnyi további témába vágó publikációt jegyez (összesen mintegy 250-et). A Sensus Fidei Fidelium könyvsorozat társszerkesztője. Pályája kezdetétől foglalkozik a természettudomány és a teológia határkérdéseivel, illetve modernitáselméletekkel. Doktori disszertációját a teológiai episztemológia területén írta. 2011–2015 között Washington D.C.-ben, az Amerikai Katolikus Egyetemen (The Catholic University of America) mélyíti el ismereteit a Jáki Szaniszló társasághoz kapcsolódó interdiszciplináris területen.